Minden év októberének első hétfőjén, így idén október 1-jén ünnepeljük a Lakhatási világnapot, amit az ENSZ jelölt ki, hogy felhívja a figyelmet a világ városainak lakhatási és az arra referáló emberi jogi problémákra. Az e célból indult Solid Ground kampányban az Afrikáért alapítvány is közreműködik, így vállalva részt az akadályt jelentő nehézségek világszintű megoldásában.

A Solid Ground, a Habitat for Humanity globális érdekérvényesítő kampánya, számos ország szervezeteit összefogva tűzte ki a célt maga elé, hogy javítson a szegényebb városok és negyedek lakhatási körülményein, kezdeményezve, hogy a helyi állami szervek ne felszámolják az érintett szegényebb területeket, hanem fejlesszék őket. Világszerte közel egy milliárd ember él mélyszegény körülmények között, így a fejlesztésekre most nagyobb szükség van, mint bármikor. Papírok nélkül, melyek igazolnák a lakhatási területek elfoglalásának jogosságát, az emberek életfeltételei nem biztosítottak, a kilakoltatástól való félelem mindennapos központi kérdés. E nélkül, a hosszabb távú tervezés és az egyről a kettőre való lépés lehetetlenné válik.

Az Afrikáért Alapítvány célja a kampányban való részvételével, hogy megfelelően informálja az európai társadalmat a világot érintő lakhatási problémákról. Fontos, hogy tisztában legyünk a témán forgó világi gondok általános természetével és átlássuk azokat a nemzetközi jogi és gazdasági összefüggéseket, amik a mi jólétünket is nagyban befolyásolják. Alapítványunk célja, hogy az embereket aktív elköteleződésre és társadalmi aktivitásra buzdítsa, hiszen csak együtt tudunk nagy dolgokat elérni. A városok védelme és hanyatlásuk megakadályozása kormányok és az emberek együttes feladata, hiszen világgazdaságunk mozgatórugóiról és otthonok millióiról beszélünk egyhuzamban.

 

A legalacsonyabbra becsült számok szerint ma 900 millióan élnek a világon összesen nyomornegyedekben, de a szakértők mind egyetértenek, hogy a nem hivatalos forrásokat is beszámítva ez a szám 1,6 milliárd főre is emelkedhet, ami megközelítőleg a föld népességének egynegyedét jelenti. Kinshasában is, ahol az Afrikáért Alapítvány is kitartóan dolgozik, már megindult a munka, hogy szegény negyedeket ne eltörölni próbálják, hanem fejleszteni és élhetővé tenni. Minden évben 390 000 ember érkezik ide, vagy a háború és szegénység elől menekülve, vagy tanulni és az álmaikat valóra váltani. Mostanra körülbelül 12 millióan tartózkodnak a városban állandó jelleggel és élik ott mindennapi életüket. A megfelelő infrastruktúra kiépítésével a betegségeket és járványokat visszaszorítva idővel magasabb életminőség válik elérhetőbbé az ott élők számára. (A most futó és itt központosuló Klinika projektünkről itt olvashat bővebben.)

 

Az alapítvány fő üzenete, hogy mindenki megérdemel egy neki megfelelő otthont és biztonságot a tulajdona elvesztésével szemben. A Fenntartható fejlődési célok és az Új Városfejlesztési Agenda elfogadásával az európai kormányok kötelezték magukat annak pontjainak megvalósítására. Más szervezetekkel egyetemben az Afrikáért Alapítvány is szeretné a civil közönséget tájékoztatni ezekről a kötelezettségekről, bevonva őket a lakhatási-és földproblémák megoldásába, ugyanakkor megmutatva az összefüggéseket az itteni nyugati és a távoli szociális gazdasági és környezeti jóléti állapotok között. Ha te is fontosnak tartod, hogy ezek a problémák megoldódjanak, ne maradj rest, kövesd fb oldalunkat és látogass el a hamarosan megrendezésre kerülő eseményeinkre!